Széles Krisztina vagyok, mesterkozmetikus.

Középiskolai éveim alatt mindig is érdekelt a smink, a színek világa, de akkoriban még nem igen láttam bele a kozmetikus szakma rejtelmeibe. Az iskola végén érett meg bennem a gondolat, hogy elvégzem a kozmetikus szakmát, amibe az első pár hét után szerelmes lettem, és ez a szerelem az évek múlásával csak erősödik.

Gyakorlati éveimet Kunszentmártonban, Gyóllai Mihályné (Kati néni) kezei alatt töltöttem, ahol nem csak a szakmát, a szakmai alázatot tanultam meg, de az üzletvezetést is, továbbá számos sminkversenyen is indultam, ahol minden alkalommal külön díjazást sikerült elérnem. 2012-ben, a sikeres kozmetikai vizsga után Szolnokra költöztem, majd a 20. születésnapomon megnyitottam a saját vállalkozásomat, ahol egyedül dolgoztam, majd 2015-ben, sikerült saját üzlethelységet vásárolnom Szolnok belvárosában, és ott folytattam tovább munkámat.

2018-ban kiköltöztünk Szandaszőlősre, ahol a családi házunknál alakítottuk ki az Acapella Szépségstúdiót, a Krúdy Gyula utca 71-ben.

A stúdióra az elegáns, letiszult környezet, ugyanakkor a családias hangulat jellemzi, fontos hogy a vendégem ne csak testileg, lelkileg is feltöltődjön.

A stúdió mottója:
igényesség ~ otthonosság ~ nyugalom.


Stúdiómban magas minőségű, professzionális kozmetikai termékekkel, és széles körű elektrokozmetikai gépparkkal várom a szépülni vágyó hölgyeket, illetve urakat.

Kezeléseimet a Belnatur, a Mesosystem illetve a Mesotica márkával végzem és nagy hangsúlyt fektetek az anti-agingre, a bőrmegújításra - ez személyes kedvencem is. Számos elektrokozmetikai gép segíti munkám, hogy még hatékonyabb legyen (mint például a Thermage, azaz a mátrixpontos rádiófrekvencia, a mikrotűs- és tű nélküli mezoterápia, hidro- és mikrodermabráió, illetve a vákuumos cellulitkezelő gép, vibrációs arcmaszk).
A szolgáltatásaim között megtalálható a kémiai savas hámlasztás, műszempilla építés és a henna szemöldökfestés is.
A hagyományos kozmetikai kezelések mellett testkozmetikával, alakformálással is foglalkozom.

Számomra elengedhetetlen munkám során a vendég elégedettsége, a színvonalas szolgáltatás, és hogy folyamatosan fejlesszem magam és az üzletet.

2022-ben megszereztem a Kozmetikus Mester címet, ezzel egy álmom vált valóra, hiszen ezzel a tudásomat egy magasabb színvonalra emelhettem.

Nagyon boldog vagyok, hogy a hivatásom egyben hobbim, a szenvedélyem.

Névjegy

Széles Krisztina

Kozmetikus mester, műszempilla stylist

Telefonszám: +36-20/469-47-95

Tégy egy látogatást nálam, megérdemelsz egy kis felfrissülést!

Várlak szeretettel, hogy megtapasztalhasd szolgáltatásaim minőségét.

Acapella Szépségszalon

5008 Szolnok, Krúdy Gyula utca 71.

Telefonszám: +36-20/469-47-95

kozmetika.krisztina@gmail.com